“A halottak nem halnak meg; egyszerűen eltávoznak, és mi otthon maradunk a fejükben.”

(Gabriel García Márquez – Szerelem a kolera idején)

 

(Halottak napi beszámoló Mexikóból)

 

Hatalmas mosollyal az arcomon masíroztam hazafelé. Végre nincs több munka mára, szabad vagyok. A kapuban láttam, ott áll a szomszéd. Mosolyom még szélesebb lett. Szeretem ezt a családot, akikkel körülvéve élek. Mikor láttam a kapun kigördülő halottaskocsit, biztos voltam benne, hogy csak jó fejek voltak, és kinyitották a kaput, hogy az autó meg tudjon fordulni. Lévén olyan hosszú, mint egy mikrobusz, az utca meg keskeny.

Az udvaron már ki volt feszítve az eső és/vagy nap ellen védő, lényegében az egész udvart lefedő ponyva. Alatta, mint szeppent kisiskolások, rendezett sorokban kuporogtak a székek. Itt a mosolyt valamiféle értetlenkedés váltotta fel. Ez pont úgy néz ki, mintha meghalt volna valaki. De itt nem lakik senki, aki halni lenne kész. Valami tévedés lehet.

…

„Lolita vagyok” – nyújtotta a kezét. Kicsit elmosolyodtam, mert a Nabokov könyvborítókon pallérozódott elmém belső képe és ez a pici mexikói asszony nem sok közös vonást mutatott. „Igazából Dolores, de mert az fájdalmakat jelent (’dolor’ spanyolul: fájdalom), nem szeretem. Szóval szólíts csak Lolitának.”

Lolita valamiért az első pillanattól bizalmat szavazott nekem. Minden találkozáskor megölelgettük egymást, és minden nap ‘beszélgettünk’ kicsit. Azaz ő beszélt, én meg csak mosolyogtam, mert egy kukkot sem értettem abból, amit mond. De ez nem tartotta vissza attól, hogy meséljen a gyógynövényekről, hogy megosszon velem recepteket, vagy hogy átvigyünk egymásnak némi kóstolót az éppen aktuális főztünkből. Sőt, egy alkalommal még az apokrif iratokról is elbeszélgettünk. (Ekkorra már felcsipegettem egy pici spanyoltudást, onnan sejtem, mi volt a téma.) Meg az ő istenéről, aki az egyetlen volt Lolita életében, aki lelke titkainak igaz értője, őrzője volt. Népes család vette körbe, gyerekek, unokák, férj… de még ezen díszletek résein is átszivárgott az a magányosság, ami a világban igazi otthont nem találó emberek sajátja. Lehet, a kapcsolódásuk azért ment olyan mélyre, mert ezt a nyelvet viszont tökéletesen beszéltem. Bizalmat szavazott nekem, talán mert én is olyan voltam, mint az ő istene – én is őriztem azt a szavai közt megbúvó titkot, amit egy feleség sem mond el a férjének, egy anya sem a gyerekeinek.

…

Hétfőn éjjel valaki csöngetett a főkapun. És újra. ‘Mi van, senki nem ér rá beengedni az érkezőt?’ – morfondíroztam. A három év alatt először fordult elő, hogy én nyitottam kaput. Holott minden lakásban égett a villany, az ajtók kitárva, ergo mindenki otthon volt. Igen, tény, valahogy nagyobb volt a csend, mint rendesen. Meg az esti hét órás kávépörkölés illata is elmaradt… Az unokák voltak. Elfelejtettek kulcsot vinni. Súlytalan csevegésük lehalkította bennem a „valami furcsa” vészvillogását. Biztos ünnepelnek valamit a többiek valahol máshol.

…

Itt nem lakik senki, aki halni lenne kész. Mi történt?

– Lolita. Éjjel elment.

A hír annyira elrugaszkodott volt a valóságtól, hogy a rendszerem nem tudta feldolgozni a beérkező információt. Az arcom izmai csúszkáltak az idióta vigyor és a „sírni kéne” agyparancs amorf koordinátái közt. Percekbe telt, mire értelmet nyertek a szavak. Pláne, hogy Lolita még mindig nem jelent meg a ház ajtajában, nem öleltük meg egymást, mint minden találkozáskor, nem mondta senki, hogy „itt az én ‘muñequita güera’-m” (szőke babácska). Először csak dermedten ültem órákig, míg jöttek-mentek körülöttem a családnak részvétet nyilvánítani érkezők. Aztán leszállt az éj, és az én ‘babácska arcomat’ reggelre virradóra torz masszává gyúrták a még napokig elállni nem akaró könnyek.

…

Néha kimegyek Lolitához beszélgetni. Egy szép nagy fa alatt pihen. Azt képzelem, ott van a fában. Hogy a rám pottyanó levelekben ő simogat, hogy a nyíló virágok illatában ő üzen. Hamarosan nem csak a száraz virágok meg az egy-két gyertyacsonk ül majd a koporsója fölé húzott földkupacon. Várom a november elsejét. Tudom, érzem, hogy itt van velünk minden nap, de a mexikóiak hite szerint ez lesz az a nap, mikor ‘hivatalosan’ is visszalátogatnak a lelkek. A halottak napja – día de los muertos – az egyik legszebb, ha nem a legszebb ünnep Mexikóban. Erről mesélek kicsit.

…

Mexikó minden pontján mások a hagyományok. Ahol én lakom, egy pici faluban, ott hetekkel, hónapokkal korábban elkezdenek készülni erre az ünnepre azok a családok, akiknél az előző év november 1-je óta valaki elment. Az utcákon lila-narancs zászlócskák (papel picado) jelennek meg, a boltokban a fő helyre kerülnek a gyertyák és az édességből készült, mindenféle méretű koponyák.

Ahogy a családtag halála után kilenc napon keresztül nyitva vannak a házak bejáratai, és bárki mehet az esti rózsafüzérre, e napokban a nehéz fémkapuk újra kitárulnak, és várják mindazokat, akiknek valaha jelentett bármit az elhunyt. November elseje éjszakáján a gyermekek lelkei, november 2-án pedig az elhunyt felnőttek lelkei látogatnak vissza az evilágba.

A házak előtt sokszor állnak életnagyságú Catrinák (elegánsan öltöztetett csontváz nők vagy férfiak – ez utóbbi esetben Catrin a nevük), akik eredeti alkotójuk, José Guadalupe Posada grafikus szándéka szerint a társadalmi osztályok közötti különbségeket és a halál iránti egyenlőséget jelképezik. De méggyakrabban az elhunytat formázó, annak ruháit viselő, mindeféléből összeeszkábált figurák fogadják a látogatót, éppen azt a tevékenységet űzve, ami leginkább jellemezte az elmentet élete során: avokádót árulnak, tortillát sütnek, vagy ökröt hajtanak a túlvilág végtelen mezején. Ők „tessékelnek” be a házba.

A kaputól sárga virágszirmokból (Cempasúchil – alias bársonyvirág alias büdöske), vagy színezett fűrészporból kialakított csapás irányítja a ház felé haladót. Nem csak az élő látogatóknak, de a hazatérő lelkeknek is vezérfonalul szolgálva.

Ezeken az éjszakákon házról házra járva cipeljük a már október eleje óta kapható, egy méteres gyertyákat, amiből érkezésünkkor már több tucat pislog az oltár előtt. Aki visz gyertyát, kap egy pici csomagot. Vagy édesség van benne, vagy pan dulce (édes kenyér), vagy pici ajándékok… Kicsit a mikulás csomagra emlékeztet az egész gesztus. Mindig olyan izgalmas, mivel lepi meg a család a látogatókat.

Van picit leülés, pár szó váltása a házigazdákkal, ismerősökkel. És természetesen étel és ital: tea, café de olla (többnyire gyenge kávé, fahéjjal és piloncilloval /sötét nádcukor/), pan dulce, tamales (kukorica masszából készült, kukoricalevélbe / banánlevélbe – csomagolt, hússal vagy zöldséggel vagy sajttal, chili paprikával töltött étel, amit párolással készítenek el). És a legtöbb helyen előkerül a mezcal, vagy a „maracuja”-nak becézett ital – ami mezcal és maracuja gyümölcs keverékéből készül, és – ami elég veszélyes, mert a gyümölcs íze teljesen elfeledteti a mezcal ezen italban való létezését, és pillanatok alatt garantált lehet a kicsit túl virágos hangulat.

Ejtsünk most pár szót az oltárról, ami az egész ünnepség központja. Ez az a hely, ahol a holtak szellemei összegyűlhetnek, hogy a családjukkal együtt ünnepeljék a halottak napját. Ez háztartástól és vérmérséklettől (de lehet, a ‘pénztárca’ szót használni helyénvalóbb) függően lehet egy pár emeletes, egyszerű oltár, vagy Disneylandre hajazó, elképesztő kreativitással és munkával létrehozott installáció.

Az oltáron hagyományosan négy elem képviselteti magát: a föld (ételek), a levegő (papel picado), a víz (víz) és a tűz (gyertyák).

Az oltár emeletei a létezés különböző síkjait és a lélek útját szimbolizálják a halál után. Az alsóbb szintje a földi világot reprezentálja. Az itt elhelyezett ételek és italok az elhunyt kedvencei. Ez a szint biztosítja, hogy az elhunytak lelkének szükségleteit kielégítsék, amikor visszatérnek az ünnepre. A felsőbb szint(ek) a mennyei világot jelentik, ahol az isteni lények, szentek és az elhunytak lelkei találhatók. Itt találhatók a szentképek, gyertyák és az elment fényképei.

De lássuk kicsit részletesebben. Kezdjük azzal, ami minden oltárnak sajátja….

Az iras folytatasa az Uj Egyensuly oldalon olvashato.  Klikk ide

Es egy kis raadas, a temahoz kapcsolodo YouTube vieo arrol, hogyan keszitsunk Halottak Napi oltart mexikoi modra itt hallgathatsz par infot:

Oltárkészítés Día de los Muertos-ra: Minden, amit Tudnod Kell!