Life-celebration – thoughts around a birthday party

I am the queen of the daily routine. Super happy to celebrate others, but still tend to shy back if others want to celebrate me. For a long time I have seen the whole life as a special occasion, so did not understand what is the point of this celebration buzz? Yes, life is something special and sacred. I still agree with myself. BUT I learned it worth to make some moments more special, more memorable. That we have to stop sometimes, otherwise we wake up one morning realising – I do not have this mental/emotional oasis where I can get back on the bluer days to warming up my heart.

…

We had a birthday celebration last week in Utopia Eco Hostel. Indy, the owners boy turned into three. Kids from all around the area were invited. I have to admit my first thought was – why the  fuss to create this big celebration for such a little boy? He won’t even remember.

As I grew up I inherited the knowledge to survive in any circumstances. To fight, to keep myself above the water no matter what. I am deeply grateful for all my ancestors I do carry awful lots of strength in my genes. But celebrating, stopping, creating special moments – I learned later.

From my grown-up years I clearly remember one particular birthday. After the university I was renting an attic-room from a very special family in Budapest. One day when I went home, all doors were open but the flat was empty, quiet. I was puzzled. …until the moment they jumped out from behind the sofa, singing, shouting me happy birthday. I almost ruined the celebration as I could not stop crying holding my first birthday cake in my hands.

That was the moment I vowed to myself I will make time to stop and celebrate. I will create memories. Because celebrations are vital to the human spirit. They affirm that life is more than just a day-to-day routine.

I was watching Indy. Though he is very young, he was behaving differently. He was like a king – I could feel his strength. No tantrum but quietly walking around, being present in every corner of the space. Yes, he might won’t remember the cake in 10-20 years time, but I’m convinced the feeling, the vibe of the afternoon will stay with him. He will remember that there was a day, when he felt loved, cared by many. And the feeling, the knowledge that he worth the love, the attention will get built into his bones.

So if you are like me, make the effort and set a party, a ceremony or a picnic in the park (or at least let others to do it for you) and invite everyone you think they care. Do not allow the voice of your fear: ‘WHAT IF no one turns up and it gets clear, no one loves me’ to stop you! Find the way you want to remember. Create pictures in your inner photo album. You do not need to follow the path of others. Just do something! Celebrate your life! Celebrate yourself! Because you worth it!

Eletunnep – gondolatok egy szuletesnap urugyen

Hetkoznapokban elso osztalyu vagyok. Masokat unnepelni is kitunoen tudok. A sajat magam unneplese… nos, az meg kicsit docogosen megy. Sokaig azt gondoltam, az elet onmagaban eleg kulonleges, minek a sok felhajtas? Es igen, az elet valoban egy csoda ugy ahogy van. DE azt is megtanultam, hogy kellenek unnepi pillanatok. Meg, hogy neha le kell lassulni, megpihenni, feldisziteni a lelkunket, maskulonben egy nap arra ebredunk, hogy visszatekintve csak egy szurke massza nyulik mogottunk, ami… hat igen, ez volt az elet. Es hianyoznak azok a kis oazisok, ahova vissza lehet vonulni a huvosebb napokon szivet melengetni.

…

Mult heten dzsungel-szulinapi partin vehettem reszt. Indy, a tulajok kisfia harom eves lett. A kornyek osszes gyereke hivatalos volt. Bevallom, az elso korben felbukkano gondolatom az volt – minek ez a nagy felhajtas egy ilyen pici gyereknek? Ugyse fog emlekezni.

Felnovekedve megtanultam hogy kell tulelni, harcolni, viz szinen maradni barmifele korulmenyek kozott. Minden felmenomnek orokre halas leszek az eroert, amit a genjeim minden csucskeben hordozok. Unnepelni, megallni, kulonleges pillanatokat teremteni azonban masoktol tanultam.

Felnott eveimbol van egy meghatarozo szulinapi emlekem. Az egyetem utan padlasszobat beretlem egy kulonleges csaladnal. Egyik nap arra mentem haza, hogy minden ajto tarva-nyitva, am a lakas ures. Sehol senki. Nem ertettem… egeszen addig, mig elo nem ugraltak a butorok mogul a haziak, ‘boldog szuletesnapot’ enekelve. Majdnem jol tonkretettem az unneplest – csak potyogtak a konnyeim az elso sajat szuletesnapi tortamra.

Ez volt az a pillanat, amikor megfogadtam, tudatosan torekedni fogok arra, hogy legyenek emlekezetes pillanatok az eletemben. Mert az unnepek eltetik a lelket. Emlekeztetnek, hogy az elet tobb mint napi rutin.

Figyeltem Indyt. Aki bar nagyon fiatal, valahogy mashogy viselkedett. Olyan volt, mint egy kis kiraly – csendesebb, lehetett erezni a megfontolt erot. Semmi harom eves hiszti. Jart korbe-korbe, mintegy felugyelve kis birodalma minden szegletet. Igen, lehet hogy 10-20 ev mulva nem emlekszik majd a tortara. De meggyozodesem, hogy az erzes, a delutan hangulata orokre vele marad. Emlekezni fog, hogy volt egy nap, mikor sokan osszejottek miatta, neki, erte. Es az erzes, a tudat, hogy masok szeretetere, figyelmere erdemes, lenye megingathatatlan alapelmenye lesz.

Szo mi szo kedves olvaso, ha te is hozzam hasonloan a hetkoznapok koronazatlan hose vagy, szedd ossze minden batorsagod, es rendezz partit magadnak, ceremoniat, vagy egy pikniket a szabadban. (De legalabb hagyd, hogy masok megrendezzek neked!) Es hivj meg mindenkit, akinek szamitasz. Ne hagyd, hogy a ‘de MI VAN HA senki nem jon el, es kiderul, tulajdonkeppen senkinek nem vagyok fontos’ felelme megallitson. Talald ki, rendezd meg a sajat emlekeidet! Mindegy mit, csak csinalj valamit! Unnepeld az eleted! Unnepeld magad! Mert megerdemled!